“Csúsztatott zsalus torta”
Nekem mindenről az jut az eszembe. A múlt hét végén tortát sütöttem az egyik ismerősöm névnapjára. És képzeljék, mi jutott eszembe, a csúsztatott zsalu. Nagyon romantikus. Főleg, amikor az hallgatom, hogy a telibe tégla épületre valaki azt mondja, hogy csúsztatott zsalus. A “Limitált kiadás” c. Bejegyzésemben (http://www.lakasokesirodak.hu/blog/?p=150) dicsőített lakásban megfordult egyik vevőjelölt “szakértője” azt találta mondani, a teljesen jó kis kocka-tégla épületre, hogy csúsztatott zsalus. Hát dobtam egy hátast. Főleg akkor, mikor a hölgy elárulta, hogy építész az alap végzettsége és az egyik banknak értékbecsül, ez a foglalkozása. Brávó! Na ennyit a bankokról és a szakértőkről. Tudják miről lehet megismerni a szakértőket? Szeretik más ….-val verni a csalánt.
Aztán a héten pedig végig hallgattam az egyik tulajomtól, hogy az XY-azt mondta neki, hogy az ő telke ennyit-meg ennyit ér, és ne adja el ez alatt. Csendben elgondolkodtam azon, hogy az XY vajon ki fogja-e neki fizetni az a kamatot, amit akkor kapott volna, ha most eladja és a pénzt bankba teszi. Amely az alatt a 3 év alatt gyűlt volna össze, amíg felbukkan a következő ütőképes vevőjelölt. Megjegyzem, egy halmozottan hátrányos helyzetű, osztatlan közös tulajdonban lévő ikerházfélről és a hozzá kapcsolódó telekrészről van szó. Igen, ilyet csak a hülye vesz. A normálisak sikítva menekülnek. De persze nem kell megbecsülni vevőt. Sőt! Álljunk neki csicskáztatni! Szóval XY is szeret más izéjével csalánozni.
Gondolom rájöttek már, hogy aki megmondja mit kell csinálni, az nem a szakértő, hanem a csalánozó. Tanácsadói iskolákban azt tanítják, hogy kérdezni kell. Fel kell tenni vagy harminc kérdést, és az arra adott válaszokból fog kirajzolódni a helyes irány. A döntések felelősségét és a következményeket is a döntéshozónak kell viselni. Ezért az igazi tanácsadó először kérdez. Majd elmondja a véleményét, ha kérdezik. De csak egyszer. ÉS NEM AD TANÁCSOT, hanem segít rájönni arra, hogy mi a helyes irány. Az XY, meg az értékbecslő viselni fogja a következményeket? Nem hát, persze. Aki osztja az észt meg a tanácsokat, az ki fogja fizetni azt az 5 millió Ft-ot, amit bukunk, hogyha fél év múlva adjuk el? Hát persze, hogy nem.
Hallottak már az emberi játszmákról? Na, a tanácsadósdi is egy játszma. Arra megy ki, hogy a tanácsadó hatalmat gyakoroljon a másik fél fölött és íly módon elszívja a másik fél energiáját. Majd figyeljék meg, milyen morcos lesz, ha nem azt csinálják, amit mondott. Persze, mert nem sikerült hatalmat gyakorolni. Azért kell mindenáron győzködni, hogy sikerüljön a csel, működjön a szivattyú. Na szóval figyeljenek erre, ne hagyják magukat.
A döntés felelősségét nem lehet megspórolni. Tudom, hogy azért kérdezősködnek, hogy enyhítsék a nyomást, illetve, hogy elkenjék a felelősséget. De hát sajnos legbelül az a valaki mindig tudja, hogy mi a frankó. Egy idő múlva, úgyis jelezni fog: hogy aszondja, igen, ezt így kellett volna. Ó, hogy én mekkora hülye voltam…Hát igen. Nézzenek szembe a tényekkel mihamarabb. A döntések árát pedig főleg nem lehet megspórolni. Tévedés, hogy mindig várni kell egy jobbra. Legyenek észnél. A csalánozás sokba kerül, főleg Önöknek.
Virág,
a csúsztatott zsalus torták réme, aki kicsit morci a csalánozókra
ui: ha lesz lájk a fészbukon, vagy egy bátor kommentelő idemerészkedik, és nyomot hagy maga után, akkor elárulom, hogy miért csúsztatott zsalus a torta. Szóval bátor kommentelők hajrá:)!
A történet 1905-ben kezdődött. Kicsit régimódi.
. Az élet olyan, mint a közgazdaságtan. Minden összefügg mindennel. Az úgy kezdődött, hogy egy sármos 40-es elhívott, nézzem meg a lakását. Eladási célzattal. Meg is történt a dolog.
És akkor jött a véletlen. Egyik komolyabb lakásnézegető ügyfelünk mozgékony kislánya lendületből rászaladt a függönyre. Óriási csattanás: megcsúszott a függönyön, belekapaszkodott, és kitépte a falból a függönykarnist a függönnyel együtt, úgy ahogy volt. Az ügynökösködés veszélyes szakma…Hála Istennek senkinek sem lett baja, de ez csak a gondviselésnek köszönhető, miután mindannyian az ablak környékén álltunk. Önök szerint hány centire volt a kizuhant karnis a lapostévétől? Igen, hirtelen megállt bennünk az ütő…azért pont megúszta. A kedves tulajdonosunk nem volt jelen szerencsére.Valahogy visszatömködtük a falba gyufaszálakkal kitámasztva a szétesett hóbelevancot, amit csak a lélek tartott immár. Teambuildingnek egyébként jó volt, együtt sírunk, együtt nevetünk… Mivel akkor még úgy volt, hogy megveszik a lakást, természetesen magamra vállaltam a baleset elkövetését, hogy ne rontsuk a kedves vevőjelöltek alkupozícióját. Megbeszéltük, hogy kerítek egy ismerős, megbízható mestert, aki kijavítja, ők meg kifizetik nekem a munkadíjat. Így is lett. Persze égtem a tulaj előtt, mint a “Reichstag”. Nem elég, hogy eddig a kurva ázásfolt miatt kellett magyarázkodnom, most hozzá jött még a karnis is. Remek. Mi lesz még ezután? Már nagyon vártam, hogy valaki megvegye ezt a lakást, hogy hányattatásaim véget érjenek. Aztán két napra rá kiderült, hogy mégse veszik meg.
